„A régi európai gárdával szemben felsorakozók másként gondolkodnak integrációról és szolidaritásról. Mazsolázni akarnak. Kiveszik ami nekik előnyös, a többitől inkább távol tartják magukat. Bár gazdaságuk helyzetét az európai, főleg a német piactól való függőség határozza meg, tartanak a német túlsúlytól. Egy olyan központosított, egységes szabályok keretében működő Európától, amely számon is kérhet értékeket, szabályokat. A demokráciával való zsonglőrködést éppen úgy, mint annak átláthatóságát, hogy mire fordították, kik kapták az unió támogatásait.
Mazsolázni még egy darabig lehet. Brüsszel ellen (u)szítani is. S bár a menekültválságot a miniszterelnök rámenősen arra használta, hogy európai szinten is pozicionálja magát, eközben az ország a perifériára szorult. Távol a magtól, az előbb-utóbb még szorosabbra záruló belső körtől. Távol attól, amire 2003 áprilisában, egy másik népszavazáson a hazai választók közel 84 százaléka igent mondott. Az persze még egy nyugodt időszak, egy másik, sok illúziót keltő EU volt. Az önbecsapási hajlam itt a Kárpát-medencében azonban tizenhárom év elteltével erős. Brüsszelben viszont érteni fogják az október eleji üzenetet. De nem teljesen úgy, ahogy azt Budapesten hirdetik.”